Állíttatott BUNYASZEKSZÁRD küzdelmes sorsának emlékére 1866-1981 Ezt a feliratot viseli magyar és román nyelven a ma már nem létező kis falu, Bunyaszekszárd református templomának helyén aug. 11-én felavatott emlékmű, amelyet az elvándorolt bunyai magyarok közössége emelt. A két ember alakot ábrázoló emlékmű Pokken László szobrász alkotása. 1866-ban alapították a falut a Tolna vármegyéből érkező családok a Maros és a Bega által közrezárt vidéken. Bunyaszekszárd lett a neve, később Magyarbunya. Azután elkezdődött az elvándorlás, 1981-ben elköltözött az utolsó két család is. Az eltávozottak egy csoportja 1995. aug. 11-én falutalálkozót tartott, hamarosan megalakult a Bunyaszekszárd Emlékbizottság, elhatározták, hogy emlékművet emelnek a falu helyén. Összefogtak, sokan dolgoztak az emlékmű felállításán, az Illyés Alapítvány is segített. Az ünnepségre eljöttek a szomszédos Románbunya lakói is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./
1996. augusztus 16.
Állíttatott BUNYASZEKSZÁRD küzdelmes sorsának emlékére 1866-1981 Ezt a feliratot viseli magyar és román nyelven a ma már nem létező kis falu, Bunyaszekszárd református templomának helyén aug. 11-én felavatott emlékmű, amelyet az elvándorolt bunyai magyarok közössége emelt. A két ember alakot ábrázoló emlékmű Pokken László szobrász alkotása. 1866-ban alapították a falut a Tolna vármegyéből érkező családok a Maros és a Bega által közrezárt vidéken. Bunyaszekszárd lett a neve, később Magyarbunya. Azután elkezdődött az elvándorlás, 1981-ben elköltözött az utolsó két család is. Az eltávozottak egy csoportja 1995. aug. 11-én falutalálkozót tartott, hamarosan megalakult a Bunyaszekszárd Emlékbizottság, elhatározták, hogy emlékművet emelnek a falu helyén. Összefogtak, sokan dolgoztak az emlékmű felállításán, az Illyés Alapítvány is segített. Az ünnepségre eljöttek a szomszédos Románbunya lakói is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./
2004. augusztus 16.
Bunyaszekszárdot lakói elhagyták, de időnként találkoznak az elhagyott faluban. Arra, hogy itt valaha falu volt, csupán az egykori templom helyén felállított emlékmű utal – egy férfi és egy női alak, itt tartják évenként az emlékünnepséget. Idén is Pokker László alkotása köré gyűlt az ünneplő sokaság. A falu temetőjében 1972-ben helyezték örök nyugalomra az utolsó bunyaszekszárdi lakost, Gergely Katalint. /Sipos János: Bunyaszekszárd emlékezett. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 16./
2004. augusztus 17.
Temesváron egy művészdinasztia két alkotója, Pokker László szobrászművész és Pokker Laura festőművész, apa és lánya közös tárlata nyílt meg a Héliosz Galériában. Pokker László nagyméretű szobrai anyagául a fát választotta, négy évtizedes alkotói pályája gazdag sikerekben. Pokker Laura a kolozsvári Ioan Andreescu Egyetem Festészeti Karának idei végzőse. Eddig többnyire szülővárosában, Lugoson állította ki munkáit. /(Szekernyés): Pokker László és Laura tárlata. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 17./
2005. augusztus 15.
Volt egyszer egy falu, úgy hívták: Bunyaszekszárd. Nevének elejét a már létező községközponttól kölcsönözte, felét pedig a telepesek hozták magukkal Szekszárdról, ahonnan a jobb megélhetés reményében indultak el új falut alapítani a Bánságban. A munkaképes férfiak állandóan másfele dolgoztak. A család ment az “ember” után Lugosra, Facsádra, Igazfalvára. A falu megállás nélkül fogyatkozott, mígnem 1981-ben az utolsó lakos is elhagyta bunyaszekszárdi házát, és beköltözött Igazfalvára. Templomukat, melynek helyét most Pokker László lugosi képzőművész szoborcsoportja szentesíti, Ötvösdön építették fel. Mező maradt a régi falu helyén. Egykori lakosai mégis ragaszkodnak hozzá, hogy évről évre megtartsák Bunyaszekszárd Napját. Idén augusztus 14-én, vasárnap kezdődött az ünnepség a templom helyén felállított emlékműnél, ahonnan a résztvevők a kilométernyire lévő temetőbe vonultak, és megkoszorúzták a sírkert közepén lévő kopjafát, majd a szervezők jóvoltából közös ebéden vettek részt az egykori faluközpontban felállított sátortető alatt. A falunap ünnepe Igazfalván folytatódott kultúrműsorral. /Sipos János: Bunyaszekszárd – minden csak emlék. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 15./
2006. április 20.
Székelyföldi fürdők, gyógyhelyek címmel megjelent könyvet mutattak be Csíkszeredában április 19-én a Csíki Székely Múzeumban. A kiadványban a Polgár-Társ Alapítvány által támogatott projekt révén felújított fürdőkről van szó. A Képzőművészek Szövetsége (UAP) lugosi szervezete másodszor is egyhangúlag elnökévé választotta Pokker László helybeli szobrászt. A lugosi képzőművész 1993 óta a Szövetség tagja, munkáit lugosi, temesvári és szekszárdi egyéni, illetve kollektív tárlatokon ismerhette meg a műértő közönség. Monumentális alkotásai, ikonosztázai számos nyugat-romániai ortodox templomban láthatók. /Kultúr hírek. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./
2006. október 7.
A Lugosi Református Egyházközség épületeinek (templom, bérház, parókia) centenáriumi ünnepségét október 15-én tartják meg, és ez alkalomból mellszobrot állítanak dr. Pogány Károlynak, a történelmi Krassó-Szörény vármegye egykori főispánjának. A szobor Pokker László lugosi szobrászművész alkotása, a templom kertjében leplezik le a mellszobrot. Pogány Károly, Krassó-Szörény vármegye akkori főispánja számba vette a lugosi reformátusok erejét, és kimondotta, hogy azt a követ, amely Lugoson nemcsak a református egyházra, hanem a magyarságra is nehezedett, a harmadfélszázados sírból föl kell emelni. (Korabeli jegyzőkönyv) /P. L. Zs.: Református centenárium Lugoson. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./
2006. október 17.
A Lugosi Református Egyházközség mellszobrot állíttatott dr. Pogány Károlynak (1848–1925), az egyházközség néhai főgondnokának, a történelmi Krassó-Szörény vármegye egykori főispánjának, Pokker László lugosi szobrászművész alkotását. A szoborállítás október 15-én, a Magyar Református Világszövetség Napján történt. “Egyházkerületünk ünnepelni akarja nemzetünket, egyházunkat, gyülekezetünket, Pogány Károlyt, akinek hagyatékából él az egyházközség” – mondta köszöntőjében Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője. Dr. Pogány Károly Nagyenyeden született, szülővárosában és Kolozsváron tanult, majd Budapesten végzett jogot. Országgyűlési képviselő volt, 1898–1906 között pedig főispán Krassó-Szörény vármegyében. /Pataky Lehel Zsolt: Szobrot avattak Pogány Károlynak. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 17./
2009. március 23.
Hagyománnyá vált a temesvári Magyar Nyugdíjas Klubban, hogy a tollat vagy festőecsetet ragadó nyugdíjasok alkotásait bemutatják a tagságnak. Március 21-én bemutatták Takács Imre: Álommagyar (Lugos, 2008) című könyvét. Takács Imre nyugdíjas pedagógus és sakk-bajnok a magyar igazolványok kiállításának idején lépett szorosabb kapcsolatba a lugosi magyar közösséggel, és Király Zoltán, a Lugosi Hírmondó főszerkesztőjének bíztatására kezdte papírra vetni a szórványléttel, a beolvadással kapcsolatos történeteit. Az írások zöme megjelent Lugosi Hírmondóban, a kötetet is Király Zoltán szerkesztette. Az Álommagyar cím azokra utal, akik – a többnyire önként vállalt nyelvváltoztatás után – csak álmukban beszélnek magyarul. Takács Imrét a temesvári könyvbemutatóra elkísérték Pokker László és Gergely Kálmán, a lugosi irodalmi kör tagjai egy-egy írást mutattak be a szórványlét sokféle vetületét bemutató könyvből a hallgatóságnak. /Könyvbemutató a Nyugdíjas Klubban. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./
